Maradjunk annyiban

2018.02.22 11:29

A Maradjunk annyiban című darabomat egy 26 éve az utcán élő hölgy élettörténetéből írtam. Ebben a monodrámában természetesen a 60-as évektől kezdve beszélek az intézetbe tett gyermekek sorsáról illetve a rendszerváltás eredményezte szegénység, hajléktalanság terjedéséről és persze egy csodálatosan erős asszonyról. 

Célom megvalósult, a nézők erőt merítenek Lakatosné Jutka életigenléséből. 

A monodrámába  persze beleírtam az általam megtapasztalt öt napos hajléktalanságom, utcán töltött időm történeteit. Többek között, ahogy átnéztek rajtam az emberek, ahogy egyik nap sem jutottam be a női hajléktalan szállóra.

Az előadást viszem iskolákba, vidéki színházakba. Budapesten a Hatszín Teátrumban játszom. A 1,5 órás történet után bemutatom azt a nőt, aki a hallottakat végig élte. Nem hisznek a szemüknek a gyakorta síró nézők. Utána Jutkát kérdezhetik,  a hajléktalansággal nehezen kezdő emberek és akár támadhatják is kérdéseikkel. Jutka mindenre csodásan megfelel.

Tavalyi előadásaimból mindig egy alapítványt támogattam.Ebben az évben a Bike Maffia -ők kerékpárral szállítanak ételt utcán élőknek-mindig jelen van és árulják a hajléktalanok által elkészített fotókból álló éves naptárt.A tavalyi évben egy érzékennyé vált nézővel összegyűjtöttünk egy mobilházra való pénzt.-2 millió Ft-ot. Idén tavasszal fogják telepíteni a házat, s egy hajléktalan család kap benne otthont. Feladatomnak érzem, hogy hasonló akciókat megtegyek, s ezzel is érzékenyítsem az embereket.

A darabot épp ma fordították le, s küldték el a londoni Park Avenue Színháznak. Nagyon szeretném kint is bemutatni. Az előadással célom erőt adni mindazoknak , akik a hétköznapokban, bár meleg otthonban élnek, mégis panaszkodnak, s nem találják az élet örömeit. Az előadás képességet ad az életigenlésre. 

 

 Let’s Just Agree

 

I wrote my play about the life of a woman (Mrs. Jutka Lakatos, 61) who has been living on the streets for 26 years. In this monodrama which I put on stage in 2017, I speak about the lives of the children who were boarded out to Children’s Homes in the sixties and also about the spread of poverty and homelessness after the regime change in Hungary in the early nineties, as well as about the efforts of an amazingly strong woman.

My dream has come true, as I realized that the audience has been energized and strengthened by Jutka’s positive attitude and powerful will to live.

In my play, I have also woven my own experiences that I had gained while living in the streets of Budapest among homeless people for five days. I speak about the feeling of being looked through and ignored – even by acquaintances, who pretended that they did not know me -, and also about how and how many times I tried to get into a shelter home for homeless people but always failed.

In this season, the performance is in the repertory of Hatszín Teátrum of Budapest, but is also frequently invited to other theatres in the country and to several secondary schools. After the 1.5 hours long performance I always invite Jutka on the stage and introduce her to the spectators who are still deeply affected by what they saw and heard, often crying. They can hardly beleive their eyes when they see the hero of the play, encouraging them to ask questions about anything they would like to know about homelessness, but never dared asking. And no matter whether the questions are sympathizing or provoking, Jutka holds her ground and answers them straight and frankly.

Out of the income of the performances I have always supported a Fund that helps the life of the homeless. This year my choice has fallen upon the Budapest Bike Maffia (BBM), which is one of the most developing Hungarian non-profit organization, established in 2011 by a group of young bikers. Their main target group is homeless people and poor families. They deliver several tons of food for those in need. The representatives of BBM are always present on my performances selling the annual calendar composed out of the photographs taken by homeless people living on the streets.

Last year, we have raised as much as 2 million HUF with the help of one of the spectators, who had been especially hard hit by Jutka’s life and the problem in general, and offered it as a contribution to the building a mobile home for homeless people. The home will be ready this spring. My aim is to take part in and support as many similar projects as possible in order to provide assistance to those in need and making people more empathetic for the homeless.

My dream is to put the play on stage in many places in the country, in theatres, schools and even in prisons. 

The play has been translated into English and sent to the Park Avenue Theatre in London, as my dream is to put it on their stage, too.

With my play, I would like to give strength and energy to those living in warm homes, still complaining about their difficulties, to be able to find the beauties of the weekdays and develop a positive attitude to living.